2015. június 18., csütörtök

La Rose Cassée

Az elmúlt időszakban sokat kézimunkáztam, természetesen egyszerre többet , ezért nem készült el semmi és fázisfotókat nem szeretek mutatni. Volt nálunk születésnap is , meg a lányom elballagott....és ebben  a " káoszban " még egy gondolat is beférkőzött a fejembe. A lányom, az egyik tanárnőjével szinte össze volt nőve , szóval nagyon szeretik egymást. Böbe néni pedig nagyon szigorú és következetes, mégis süt róla a jóindulat és a szeretet. Méltó ajándékkal kell őt búcsúztatnunk, mert hálás vagyok neki mindazért, amit tett. 

A választásom egy gyönyörű rózsára esett, amit elkészítettem, természetesen Veronique Enginger tervezése alapján:



Sokszor kérdezik tőlem, hogy mennyi idő alatt készül el egy hímzésem, én pedig soha nem szoktam ezt figyelni , Most megtettem, csak az érdekesség kedvéért, nagyjából átlag napi 2-3 óra hímzéssel készült el ,2. 5 hét alatt.


Szeretem ezt a 32 ct-os törtfehér lenvásznat, mondhatni a kedvencemmé vált,öröm rá dolgozni.





Most, hogy láttátok a hímzést, mutatom, hogy mit készítettem belőle.
Fotóztam árnyékban:



és napfényben is






A párnahuzat mérete : 52x29 cm , a nem átlagos mérete miatt a párnát isén készítettem.


Színben harmonizáló csíkos anyaggal és a kedvencemmé avanzsálódott madeira szalaggal variáltam,


a huzat jobb oldalát fehér lepedővászonnal egészítettem ki.
A hátulját mindenféle záródás nélkül oldottam meg:



Az évzáró holnap lesz, azt hiszem örömöt fogok szerezni az ajándékkal Böbe néninek ♥
 A távollétem alatt csak olvasó üzemmódban voltam a reggeli kávém mellett, mindenki nagyon szorgalmas volt, jó esett a szépséges munkákat nézni. Most már én is itt leszek veletek újra , mindenkit szeretettel ölelek♥

43 megjegyzés:

  1. Hát ez elképesztően gyönyörű! Biztos vagyok a sikerben, ilyen csodás ajándékot nem sokszor kap az ember. :)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűséges. Nem győzöm mondogatni.
    Kecsesség, finomság. Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Melinda:-)/a türelmet is;-)))/

      Törlés
  3. Kislányom, ez mestermunka! Böbe néni elájul olyan gyönyörű és nem hétköznapi ajándék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm,Böbe néni ezt mondta:"mindjárt elájulok." Neked volt igazad, Anyu....

      Törlés
  4. Na, ez az a fajta mesteri hímzés,amit én képtelen vagyok kiszámolni!:)
    Nagy öröm lesz a tantónéninek,de ezt te is tudod!!!!!!!:)
    Gratulálok, le a kalappal, szalmakalapommal::)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szalmakalap:-))))
      Köszönöm, Mónikám!

      Törlés
  5. Álomszép! Nagyon Emőkés :-) Biztos örülni fog.
    Én még őrzöm a rózsád, és kézbe véve rád gondolok.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kedves vagy, Kata, köszönöm!
      Külön jól esik, hogy őrzöd.....de melyiket is? A törölközőt? Ugye használod????!!!!

      Törlés
  6. Csodálatos! Milyen jó lehet ilyen ajándékot kapni. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igen, minden bizonnyal.....nekem az arcán elég volt látni az örömöt, tudtam, hogy nem dolgoztam hiába:-)

      Törlés
  7. Nem is lehet mást mondani... álomszép...légies.. gyönyörű.... Bizonyára nagy ajándék lesz...Emőke gratulálok! Le a kalappal....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vera!
      Éljen soká a névrokonod, V.E., hiszen az ő érdeme/is/ a végeredmény. Hihetetlenül tehetséges....

      Törlés
  8. Csodálatos ajándék Emőke!! Annyira finom, elegáns, biztos lehetsz a sikerben!

    VálaszTörlés
  9. What a beautiful rose pillow ! I am absolutely thrilled . It looks so romantic and heartwarming. I love it !
    Greetings Sandra

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép, elegáns ajándék, biztosan szeretettel fog gondolni rátok a tanárnő. (kizárt, hogy képes lettem volna kihímezni)

    VálaszTörlés
  11. Emőke, mesés ismét. Annyira sablonos mindig ezt írni, de erről Te tehetsz - csodálatos dolgokat készítesz. Annyira jól kombinálod a csodás hímzést és a kiegészítőket, hogy rendre csak ámulok. Örök emlék lesz, az biztos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ágikám, köszönöm!
      Tudod, az a furcsa/de én azt hiszem gyárilag ilyen vagyok/, hogy én nem érzek sem elégedettséget, sem semmit. Elkészítettem, szép , a szememnek megfelelő.
      Jó és rossz is a maximalizmusra való törekedés....ezt majd egyszer kitárgyaljuk ha van hozzá kedved;-)
      Puszi

      Törlés
  12. Válaszok
    1. La ringrazio molto, molto bello! Grazie per la vostra visita troppo!

      Törlés
  13. Böbe néni nagyon boldog lehet, mert fantasztikusan szép ajándékot kapott! Mesés ez a rózsa, és gyönyörű párnát varázsoltál belőle! Szerintem nem meri majd használni, csak csodálni... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Böbe néni boldog volt és nagyon zavarban.
      Az én ajándékaimat kötelező használni, ugyanis ellenkező esetben máris viszem haza;-)))

      Törlés
  14. Csak ismételni tudom én is amit a többiek írtak, egyszerűen csodás lett. Lefogadom ez lesz a legszebb ajándék holnap.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, Szilvi, köszönöm szépen!!!

      Törlés
  15. Válaszok
    1. óóóóóóóóóóóóóóó, köszönöm!

      Törlés
  16. Csodaszép! Ebben a párnában benne van minden szeretet, tisztelet, hála, amit érezhettek a tanítónéni iránt. Fantasztikus szépérzéked és tehetséged van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Gyöngyike!
      Ha mindezt látod a párnában, akkor örülök, jól sikerült:-)

      Törlés
  17. Bellissimo! Questa rosa è in programma anche nei miei prossimi ricami! Saluti, Mariuccia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. La ringrazio molto, molto bello! Grazie per la vostra visita troppo!
      Andiamo, si comincia

      Törlés
  18. Valamiért nem enged válaszolni: szóval a jin és jang lenne?

    VálaszTörlés
  19. Böbe néni valami csodálatosat kapott!!! Remélem, díszhelyre kerül ez a letisztult, finom mintájú párna az otthonában. Puszillak

    VálaszTörlés
  20. Már megint a rózsáim! Eszméletlen finom, igényes, gyönyörűséges. Mint mindig!

    VálaszTörlés
  21. Már megint a rózsáim! Eszméletlen finom, igényes, gyönyörűséges. Mint mindig!

    VálaszTörlés