2015. május 20., szerda

Fűben-fában festőlé 3.

Remélem nem unjátok még  a festős bejegyzéseimet , de aki unja az nem olvassa úgy sem:-)
A harmadik részben , kezdem mindjárt egy gyógynövénnyel , ő a vérehulló fecskefű. Gyógyhatásai mellett remek festőnövény  . Az interneten elolvastam a tudományt, a festőléhez a leveles-virágos szárat kell felhasználni. Szedtem egy nagy maréknyit , zutty a vízbe amivel együtt felforraltam .

Az eredmény szép halvány sárga:


A vászon kissé foltos , azaz nem egyenletes, de sebaj:-)


Ez pedig a hímzőfonal:


A következő festőanyag a por alakú piros paprika, hamisítatlan vidéki, elég intenzív színnel:


Csak fonalat festettem vele , az eredmény halvány lazac-szín:


A fán még nem érik a meggy , de a hűtőben ott figyelt egy fél üveg maradék meggybefőtt.
Felforraltam a levét amibe egy kis darab vásznat és hímzőfonalat tettem. Az eredmény egy finoman visszafogott pasztell lilás- rózsaszín, aminek mértéke a festési idővel fokozható :


Nekem olyan gyönyörű:


A végén elmondom, hogy nem fixáltam ecettel , csak folyóvíz alatt mostam mindegyiket . A fonalakat hagytam megszáradni maguktól, a vásznakat átvasaltam.
Ha jön egy új ihlet, akkor festek még;-)

10 megjegyzés:

  1. Jaj,de jó!én nagy élvezettel olvasom a festős bejegyzéseidet!szépséges az eredmény!

    VálaszTörlés
  2. Ó, nagyon szépek! Vérrehulló fecskefűvel készített a kedvenc:)
    Nagyon szépeket készítettél!!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszenek nekem is! A legjobban a halványsárga fonal, de igen szép a paprikás fonalad is. Csak így tovább, kíváncsian várom jövőbeli ötleteidet.

    VálaszTörlés
  4. What have dyed yarn colors for great you again . Beautifully !!!
    Greetings Sandra

    VálaszTörlés
  5. Csodaszép mindegyik - szerintem majd az othello/izabella szőlőt is próbáld ki!

    VálaszTörlés
  6. Annyira szépek lettek! Eszembe nem jutott volna meggyel festeni. Van 4 meggyfánk, a fene megette, ha nem próbálom ki idén nyáron én is. :)

    VálaszTörlés
  7. Soha nem unom meg, ne aggódj! :) Csodaszépeket alkotsz, olyan jó nézegetni! Meg bespájzolni az infókat :)))

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép, finom színeket festettél! kíváncsian várom mik készülnek belőle. (A fonal - kötés- 13 éve várja már hogy elkezdjem de a x-ek elcsábítottak.)

    VálaszTörlés
  9. Szépek lettek!Szeretem olvasni és nézegetni is...Az a lazac szín... de gyönyörű...Kiváncsi vagyok a "meggyes" festésből mi készül...

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörűséges lett mindegyik :D Élmény lesz rájuk/velük hímezni!

    VálaszTörlés