2015. február 24., kedd

Régiből újat

....az úgy volt, hogy itt, ahol lakom, pár évvel ezelőtt még voltak  utcára kihelyezett szelektív hulladékgyüjők. Mára már mindenkinek sajátja van ," ilyenolyan" okok miatt, az előbb említetteket megszüntették. . Ennek  nem örülök, mert így nem tudok "guberálni". Az utcai  szelektív hulladékgyüjtő környéke, minimum olyan mint egy bolhapiac, legalábbis itt nálunk igazi kincslelőhely volt.

Pár évvel ezelőtt találtam egy kis fiókos szekrénykét, teljesen szét volt esve , de természetesen előre láttam, hogy miért is kell nekem ;-)....mert most így fest:


ilyen volt előtte/mikor már összeraktuk szekrény formájúra, :-) /:






Mivel tudok rendetlen is lenni , vagy nevezzük időhiánynak, a 2007 -ben vásárolt DMC fonalam egészen év elejéig nem voltak felbobinázva /csak azok amiket már használtam/ :-O ,igen, mert aki hímez az nem tud közben használaton kívüli fonalakat bobinázni.
Év elején nekiveselkedtem és feltekertem mindet.



Szétválogattam számok szerint, mikor rájöttem, hogy kellenek még a szekrénykébe elválasztó fakkok is, hogy a fonalsorok ne boruljanak össze.
A tetejére került a festés után egy  transfer technikával készült kép, /soha ne használjatok transfer gélt,mert a gél is látszik száradás után, fúj /



Jól belecsiszoltam , hogy ne legyen annyira új hatása



Lakkozás után antik hatású fogantyúkat szereltem rá.

Ha benne lesznek a fakkok, akkor minden fonalam boldogan foglalja el új lakhelyét, a DMC-k  mellett a kézzel festett fonalak:


A Crescent Colours fonalak:


és a finom len DMC-k is:


Így minden egy helyen lesz, már alig várom♥


26 megjegyzés:

  1. Ez egy kincs!
    Na,nekem is össze kell rendeznem a fonalaimat-is.:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is elkélne egy ilyen szekrényke :-) Igaz nálam pedáns rend van a fonalaim között, mind bobinázva sorszám szerint dobozolva. De már kezd eldurvulni a dolog:-( De ugye a zseni átlát a káoszon, vagy ha nem hát rendet rak :-D Nna így lett nekem egy csomó dobozom, külön -külön minden márkának.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, Kata, nekem is dobozokban voltak/vannak a fonalak, de így egyben sokkal jobb lesz.
      Pedáns pedig szerintem sosem leszek, azt meghagyom neked;-)

      Törlés
  3. Remek dolgot találtál, és a kivitelezése is csodajó lett.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon mutatós lett! Arra inkább nem is gondolok, hogy az én kis készletem hogy néz ki:/ De most a szép tárolódon felbuzdulva, ha lesz egy kis időm lehet, hogy nekiugrok egy kis káoszmentesítésnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsian várom a végeredményt! A kézimunkás oldaladról még úgysem ismerlek;-)

      Törlés
  5. Aaaa... pont a hétvégén veselkedtem neki, és tettem sorba én is. A tekercselés ősszel megtörtént, de nekem is évek kellettek, mire rászántam magam, és ebben nagy szerepe van annak is, hogy nem tudom, mibe tegyem őket. Szóval gratulálok a szekrénykéhez!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dórikám, neked nem lesz meglepő, de a DMC-k nálam horgászdobozokban sorakoztak, teljes összevisszaságban. Nálatok ez nem megoldható,mert egyszer meglátod az ágyra kiöntve a fonalkáidat, és megtalálod a dobozt , tele villantóval:-D

      Törlés
    2. :D Az a helyzet, hogy nálunk is ez van, sőt, ideiglenesen most még egy billentyűzet dobozát is igénybe vettem.
      De már érkezik a felmentő sereg, ugyanis kinéztem valamit nekik, talán hozzá is nyúlok, talán úgy hagyom, ahogy van. Majd tudósítok.
      Ja, nézz be hozzám, kérlek! Mutatok valamit. :)

      Törlés
  6. Gyönyörű lett! Megérte kiguberálni! Jó szemed van! :)
    (Én sose mertem elvinni semmit...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Miért nem mertél elvinni soha semmit?

      Törlés
  7. Nagyon tuti, ezt én sem hagytam volna ott. Pont ezeknek a fonalaknak lett kitalálva.

    VálaszTörlés
  8. Szuper lakhelye lett a fonalas-kincseidnek!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű lett... de hogy hamar kicsi lesz...az biztos...Látom és olvasom, mindenkinél kicsi a hely...egyre több fonal és gombolyag vesz körül bennünket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vera, nem lesz ez kicsi, nem halmozok fel olyan sok fonalat----remélem. A horgolócérnák és kötőfonalak szép rózsaszín-fehér csíkos IKEA-s dobozokban várják sorsukat az ágy alatt;-)

      Törlés
  10. Nincs is ennél jobb érzés...rendet tenni a mütyik között! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mütyik:-D
      Igen, én is így gondolom, de fakkok még mindig nincsenek. Majd előbb-utóbb....

      Törlés
  11. Végre ideértem én is, Emőci :))) Nagyon szuper lett a szekrényke, és a festése is szemet gyönyörködtető. Innen, Szombathelyről még a transzfer-minta is csúcs ;) A fonalaid tuti jól fogják érezni magukat benne ;)

    VálaszTörlés

  12. Palavras gentis são um favo de mel, doçura para a alma
    e saúde para o corpo.(Pr 16,24)
    Obrigada amiga, pela visita atenciosa!
    Beijo grande, Marie.

    VálaszTörlés
  13. Hűha, micsoda szekrényke! Nagyon jól sikerült a fiatalító kúra :))

    VálaszTörlés